A KAPUCINUSOK MÓRON

250 év vázlatos története

írta: Dr. P. Frey Jácint
kapucinus teológiai tanár
1945

A kezdetek

Midőn VII. Kelemen pápa 1528, júl. 3-án a Kapucinus Rendet, mint a hatalmas ferences család önálló harmadik ágát megerősítette, aligha gondolt arra, hogy mekkora feladat vár erre a hihetetlenül igénytelen kezdetű rendre és micsoda gondviselésszerű szerepet fog ez a rend néhány évtized múlva, az egyháznak kétségtelenül legnehezebb századában betölteni. A krisztusi jövendölés újból beteljesedett, a csöpp mustármag meglepően rövid időn belül hatalmas fává nőtt, melynek dús lombja a XVI. sz. végére Itáliából Közép- és Nyugat-Európának már úgyszólván valamennyi országába átnyúl. Így történt, hogy amikor XIII. Gergely 1574-ben a rend előtt megnyitotta Itália határait, tagjai, mint valami duzzasztóból törtek keresztül az Alpokon s Franciaországban, Spanyolországban, Svájcban, Belgiumban és a Habsburg-országokban megjelent a világ legigénytelenebb "barátja", hogy azután a következő században a legszélesebb néprétegekben ő váljék a rekatolizációs és missziós gondolatnak nem ugyan kizárólagos, de talán legjellegzetesebb és legegyetemesebb hordozójává. Nincs a XVII. és a XVIII. sz. barokk-életének olyan tere és mozzanata, ahol kapucinussal ne találkoznánk. Igaza van XI. Pius pápának: Ahová senki sem akart elmenni, elment a kapucinus. A kapucinus, ha az engedelmesség úgy kívánja, diplomata, hadseregszervező, udvari tanácsos, hogy azután császári és királyi kegynek hátat fordítva, leszálljon a kunyhóba, ott könnyeket töröljön, megtört szívekbe vigaszt öntsön. Megállja helyét mint író és szónok, de ha az élet realitása úgy hozza magával, mint betegápoló és tűzoltó is. Elmegy a pogányok közé és leszáll a börtönök mélyére. Vitatkozik eretnekekkel és verekszik a törőkkel. Feltalálja a töltőtollat és új stílust visz a szószékre. Egyforma művészettel kever festéket és gyógyszereket, mert ecsetnek és tégelynek egyaránt mestere.

Hazánkban már korán, a XVI. sz. végén megjelennek, de a kedvezőtlen viszonyok miatt csak későn vertek gyökeret (Bazin 1674). Eddigi kutatásaink eredményeként megállapíthatjuk, hogy a kapucinusok a 15 éves háború folyamán, mint a pápai csapatok tábori lelkészei 1592-ben léptek először magyar földre s ettől kezdve a háború végéig (1606) csaknem állandóan itt találjuk őket. Brindisi szt. Lőrinc Székesfehérvár körüli legendás csatája is erre az időre esik (1601. okt. 15.) Mórott, hol Mátyás főherceg seregével Győrből Fehérvárra jövet hihetőleg már Brindisi szt. Lőrinc és társai is megfordultak, csak 1695-ben telepedtek meg az új uraság, a gróf Hochburg-család bőkezűségéből. A csókakői várbirtokot, mely mintegy 20-25 kisebb-nagyobb helységet foglalt magában, mint élelmezési biztos a felszabadító háborúban szerzett érdemei fejében királyi adományként 1691-ben Hochburg (Haas) János kapta meg. Bár az egész birtok a másfélszázados török uralom kétségtelen bélyegét viselte magán, a legkirívóbbnak talán mégis a katolikus egyház helyzetét kell mondanunk, ha elgondoljuk, hogy az egész birtokon nem volt katolikus templom, és Mórnak, melyről pedig tudjuk, hogy már 1485-ben önálló plébánia, nem volt egyetlen katolikus papja. Ezzel szemben az egész birtokon viszonylag erősen tartotta magát a két protestáns felekezet. A hithű katolikus uraság egyik legelső teendőjének természetesen a katolikus ügy felkarolását érezte. Evégett 1695-ben Hochburg János özvegye, Harfmann Johanna végrendeletileg 10.000 forintot utalt ki annak évi 500 forintnyi kamatjával, hogy ezen az összegen csókakői birtokán ("in bono nostro Scokakü") az előtte már előnyösen ismert kapucinusoknak kolostort és templomot építsenek.

Midőn 1695 nyarán a rend megbízottja, P. Wilibald megjelent Mórott, hogy az építendő rendház számára alkalmas helyet keressen, itt a krónikás feljegyzése szerint, mindössze néhány tengődő kálvinista családot talált ("paucos miserrimos domunculos Calvinistarum") akiktől a legmerevebb elutasításban részesült. A kezdet hihetetlenül nehéz, gúny és ellenszenv köröskörül. A földesúri hatalom azonban mögötte áll és ez bizony nem egyszer kíméletlenül, de mindig a korszellemnek és akkori jogrendnek megfelelő eszközökkel tör utat P. Wilibald intencióinak. Mindjárt megjelenésekor visszaadatja a reformátusok birtokában levő és a mai u. n. magyar-templom helyén álló plébánia templomot régi hívatásának és már szept.. 8-án P. Wilibald bemutatja az első szentmisét a felszabadulás óta. P. Wilibald elsőrendű feladata azonban a rendház felépítése volt. Minthogy az alapító nem határozta meg a leendő rendház helyét, . rendi vezetőség kezdetben a bokodi erdőben lévő u. n. "vörös klastrom" felépítésére gondolt. Ezt a gondolatot azonban csakhamar elejti, mert be kellett látnia, hogy a "Via Regi" mentén fekvő Mór sokkal alkalmasabb egy kiterjedt missziós pasztoráció központi irányításár.. Az építkezés szépen halad előre; 1701-ben kész a rendház és a templom, melyet júl. 24-én szentel föl a nagynevű kalocsai érsek és veszprémi püspök, gróf Széchenyi Pál. A rendi vezetőség a rendházat nyomban . teljes jogú rendházak (convent) rangjára emeli és több ízben évtizedeken át itt neveli újoncot és papnövendékeit, miáltal a móri ház elsőrendű szerepet játszik a rendtartomány életében és valóságos kapucinus központtá válik, ahol sokszor 15-18 atya is tevékenykedik egyszerre. A rendház elkészültével megindulhatott az intenzív lelkipásztori munka, előbb a katolikus lakósság körében, mely az akkor (XVIII. sz. elején) betelepített katolikus németekkel természetes erősítésben részesült, majd a földesúri jogokra és hatalomra támaszkodva, egyre erősebb nyomást gyakoroltak a reformátusokra úgyannyira, hogy a század közepére több évi szívós és elszánt küzdelem után keresztül vitték, hogy a móri reformátusoktól királyi rendelettel elvették a lelkész- és tanítótartási jogot, mint amely a törvény értelmében amúgy is csak az u. n. "artikuláris" helyeken illette meg őket és valamennyiüket a kapucinusok egyházi joghatósága alá helyezték. Ez a végzés -melyet csak a kor szemüvegén keresztül szabad szemügyre vennünk és mérlegelnünk - mint mindenütt, természetesen Mórott, is érthető elkeseredést szült a kálvinista lakosság körében. Lassankint azonban rendszeres lelkészi és tanítói munka híján ellenállásuk elernyedt s ettől kezdve egyre nagyobb a konvertiták száma.

Tovább a 18 - 19. századi részhez >>>