P. RADNAI ANTAL Anasztáz

1889. október 23. - 1969. augusztus 17.

Ha nincs ok a letartóztatásra, ki kell azt találni, meg kell a bűncselekményt szervezni. A kiszemelt áldozatnak föl kell állítani a csapdát, ahova ő majd szépen besétál. A többi már a kihallgató tisztek dolga. Nincs olyan bűncselekmény, amelyet kellő "előkészítés" után a letartóztatott be ne vallana. Ukrán parasztok, akik életükben sose jártak Moszkvában, tízezrével vallották, hogy összeesküvést szőttek a Szovjetunió megdöntésére, és meg akarták ölni a népek bölcs vezérét, Sztálint. A magyar ÁVH pedig ki mástól tanulta volna a nép védelmét, mint a szovjet elvtársaktól?

Radnai Anasztáz móri kapucinus házfőnök ellen semmi okot nem találtak, amely elegendő lett volna letartóztatásához. Gyártani kellett! Az ÁVH számtalan olyan összeesküvést leplezett le, amelyet tulajdonképpen ő maga szervezett. Nem kell mást tenni, mint Anasztáz atyát szóra bírni, hogy nyíltan szidja a kommunizmust, az erőszakos szövetkezetesítést és párt vezetőit.

Egy szép nap délelőtt megjelent a móri kapucinusoknál két hölgy, és mint jámbor turista, betért a templomba, a plébániára. Anasztáz atya másokkal volt elfoglalva, ezért türelmüket kérte. Amikor szabaddá vált, meglepődve látja, hogy a két hölgy a Szent Antal szobor előtt térden állva imádkozik. Nohát, ilyen áhítatos látogatók! Az ilyenek előtt nyíltan lehet beszélni. Különösen akkor, ha a vendégek jó keresztényeknek, igaz magyarnak mutatkoznak. Anasztáz atyának megeredt a nyelve. Milyen jó dolog, amikor hasonló gondolkodású és érzelmű emberekkel találkozunk! Másnap - ez 1948 őszén történt - már jött is érte a politikai rendőrség, és letartóztatta. Először másfél évet Szegeden töltött a Csillagbörtönben, utána a kistarcsai internálótábor papi szobájába került. Neve szerepel a csanádi egyházmegyés Nagy Tibor breviáriumában, aki a szobatársa volt. Breviáriumába minden cellatársa bejegyezte nevét. 1952. december utolsó napjaiban, vagy 1953 januárjának elején szabadult. Erre utal a kegyelmi kérvény, melyet Beresztóczy Miklós és Horváth Richárd békepapok adtak be az Állami Egyházügyi Hivatalnak 1952. december 17-én. A két békepap azzal akarta növelni a békepapi mozgalom népszerűségét, hogy harminckét bebörtönzött pap, szerzetes szabadon bocsátását kérte. A kérvény megtette hatását. Kolos Bertold bencés szerzetesnek Nagy Ferenchez írt, 1953. január 13-án kelt levelében említi, hogy Budapesten meglátogatta több nemrég szabadult rabtársukat, többek között Radnai Anasztázt is.

1907. szeptember 7-én csatlakozott a magyarországi kapucinus rendtartományhoz. 1911. december 31-én ünnepélyes, örök fogadalmat tett. 1914. június 1-jén pappá szentelték. 1944-ben a móri kapucinus rendház gvárdiánja. A helyi KALÁSZ mozgalom megalapítója és vezetője. 1945-ben átköltözik a nagyváradi rendházba, de a rumén hatóságok kitiltják, vissza kell térnie. Köztiszteletben álló személyiség volt, el kellett őt távolítani a közéletből. Ítéletét nem ismerjük, de több mint 4 évet raboskodott különböző börtönökben és akkor, amikor a bánásmód a legkegyetlenebb volt. Büntetésének letöltése után Kistarcsára internálták. Szabadulása után egy budai magánlakásban húzta meg magát, onnan járt be a Fő utcai templomba misézni, gyóntatni. Rendtársa, a Bécsben élő Sőtér Tibor Ervin úgy értesült, hogy Anasztáz atyának az élete végén elborult a elméje, és tragikus körülmények között hunyt el. Sírját a Farkasréti temetőben találjuk.


Anasztáz atya móri kapucinus házfőnök volt. Ő szervezte meg a móri gazdákat, hogy egységes, jó minőségű bort állítsanak elő, amit aztán a kapucinusok rendházában létesült borpincében árultak. A kapucinusok nagyon sokat segítettek az egyszerű termelőknek. Ennek a növekvő népszerűségnek kellett véget vetni. Egy alkalommal Anasztáz atya éppen egy vendégével tárgyalt, amikor két idegen hölgy lépett be az irodába. Mivel be akarta fejezni a megbeszélést, megkérte a hölgyeket, hogy néhány percre foglaljanak helyet. Amikor Anasztáz atya a vendéget kikísérte és visszajött, csodálkozva látja, hogy a hölgyek nem ülnek, hanem az irodában elhelyezett Szent Antal szobor előtt imádkoznak. Ez bizalommal töltötte el, úgy érezte, jó keresztények érkeztek hozzá. Elkezdtek beszélgetni. A hölgyek "kérdezősködtek", és Anasztáz atya jól "kipakolt" a látogatói előtt. Több se kellett. Másnap már le is tartóztatták.
(Fricsy Ádám)
1988. június 29-én tartottuk 60 éves érettségi találkozónkat. Fölmerült a gondolat, hogy hívjuk meg azokat is, akik nem érettségiztek velünk, de osztálytársaink voltak. Ezek között volt egy régi osztálytárs, Pallai (Peitsch) Vilmos. Amikor engem 1948 telén bevittek a szegedi Csillagba, ő már bent volt, és rabként ő volt az osztályírnok. Ő fogadott nevetve, amikor fölvette adataimat. Elbeszélgetve a régi eseményekről a következőt mesélte el nekem: 1948 őszén Szentesről bevitték az ottani kapucinus atyák közül Radnai (Rieschl) Antal szakállas atyát. A börtönben az osztályvezető akkor egy Szilágyi nevezetű, gonosz, kétszínű ember volt. Hozzá volt beosztva írnoknak Pallai. Beteszik Radnait a zárkába, és leveszik róla a barna csuhát. - Na látja - mondja neki Szilágyi -,kellett magának a kommunistákat szidni? Radnai leveti a csuhát, beöltözik a rabruhába, visszaadja neki a csuhát, és azt mondja Szilágyinak: - Tudja, felügyelő úr, én vagyok az igazi kommunista. Mert a felügyelő úrnak most is van egy széke és egy irodaasztala, de nekem még ez a csuhám sincs, mert ez is a rendé, és nem az enyém. Mikor kimennek és rázárják az ajtót, azt mondja Szilágyi a Pallai írnoknak: Hallja-e! Tudja, hogy ez az ember most igazat mondott...
(Szabó Árpád)
Mindannyian hosszabb időre elítélt emberek voltunk, ezért ez az együttes nagyjából végig megmaradt 15 hónapon át, bár egyszer-egyszer elszállítottak valakit más börtönbe, máskor pedig új papot hoztak. Emlékezetül följegyzem a katolikus papok egynéhányának nevét, akikkel leghosszabban voltam együtt: dr. Pongrácz Loránd szegedi hittanár; Kiss István, a szegedi apácák lelki lelkigondozója; Csák Boldizsár és Könyves Tibor jezsuita; Karácsonyi Guidó, Szeged-külvárosi plébános, Radnai Anasztáz kapucinus; Cserháti Gergely, bácsbokodi plébános, Szabó Árpád bodzási plébános; Horpácsy Ignác öttömösi plébános; Döbrössy János szendehelyi plébános; Szabó György mindszenti, Tanács János irsai, Rokonai Béla mélykúti káplán, Putterer Péter káplán; Richter Péter ferences rendi szerzetes stb. [...] A katolikus papok és énközöttem a másfél év alatt egyetlen egy kivételes esetben sem - tehát soha - el nem hangzott sértő szó, de még türelmetlenségből folyó ingerült szó sem. Én nem illettem ilyennel őközülük senkit, közöttük sem volt senki, aki irányomban használt volna ilyen szót.
(Ordass Lajos evangélikus püspök)

Forrás : Hetényi Varga Károly: Szerzetesek a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában - 2.kötet, 399-401. oldal
Lámpás Kiadó 2002